Élet költözött a Szentháromság térre. A tavalyi évhez képest kicsit ‷torellisabbâ€? lett ugyan a megjelenés, de a koncepció talán változatlan. Turistákat, látogatókat vonzani Bajára, élettel megtölteni, felpezsdíteni nyarainkat. Ebbe nem köthet bele egy igazi lokálpatrióta, sőt örülnünk kellene, hogy végre valami történik is a turisztika fellendítése (és így a város túlélése) érdekébenâ-csillant egyet a nevető szemem-
...és sírni kezdett a másik.
Természetesen kíváncsi voltam más véleményére is – eredetileg egyfajta ‷utca embereâ€? cikket terveztem – ezért több ismerősömet, és néhány belvárosban kószáló emberkét is megkérdeztem, hogy mi a véleményük a mi kis mediterránumunkról. Volt közöttük alvégi, belvárosi, újvárosi. Talán meglepő, de még alvégen lakó is nyilatkozott úgy, hogy a zajos hétvégéken inkább becsukja az ablakokat. Városi sétáim és beszélgetéseim során rendőrségi feljelentésekről, lakók-randalírozók közötti szócsatáról, sőt egy elkésett aláírás-gyűjtésről is hallottam. Persze egy páran javasolták az állandó fesztivál áthelyezését a kiagyalója háza elé is. A legérdekesebb – és erre talán senki se gondolt -, hogy az évek alatt nyugalmassá vált belváros hajnalokig a részeg, kiabáló randalírozók terepe lett. Mondhatni ismét, mert jó pár évig tartott mire kiszoktak onnan a finoman fogalmazva is nem kívánatos személyek. Szétdobált üvegek, vizelet és más foltok. Ez is a mediterrán hangulat része?
Amíg néhány nálunk komolyabb turisztikai múlttal rendelkező város a lakosai nyugalma érdekében határozott intézkedéseket hoz olyan kérdésekben is, amelyek a turisták esetleges ‷jogaitâ€? korlátozzák – például a közterületen történő alkoholfogyasztás, vagy a nyilvános italmérő- és szórakozóhelyek nyitvatartási idejének korlátozására gondolok -, addig mi a városunk közepén egy új éjszakai szórakozóhelynek ‷örülhetünk. Persze el kell ismernünk, hogy ők már megtehetik, míg a mi városkánk bizonyára nem nagyon válogathat a turistacsalogató módszerek között. Szurkoljunk hát, hogy városatyáink megtalálják a helyes utat, és vezessék városunkat a fényes jövő felé és így tovább‌de milyen áron?
Gondoljunk bele, hogy a hétvégenként hipp-hopp denszelő Szentháromságunk eléri célját, és európai kuriózumként rendszeresen gajdoló tömeggel tölti meg a belvárosunkat. Megéri? Talán anyagilag, vagy valamiféle furán értelmezett város-imidzs érdekében. De a megvalósítás előtt, közben kérdezte bárki is azokat a lakókat, akik közvetlenül érintettek a hétvégi éjszakai koncertek zajától? Gondoltak-e arra, hogy a néhány éves kisgyerekek – akik bizonyára szép számmal laknak a zajártalom által közvetlenül érintett területen – a koncertek kezdetekor már aludnának? De beszélhetünk egyszerűen azokról a lakokról, akik nem kíváncsiak a néha igencsak stílustalan, minőségtelen, de elsősorban hangos előadásokra.
Tévedés azt gondolni, hogy ez kizárólag a Szentháromság tér gondja. Az A±jváros negyedik emeleti lakásaiban, nyitott ablaknál szinte élvezhetetlen az esti televíziózás. Egy-egy szélfuvallattal nemhogy a zene, de a bemondó hangja is kristálytisztán behallatszik.
Még emlékszem a piaccal átellenben tervezett bevásárlóközpont környezetvédelmi engedélyeztetésével kapcsolatos hercehurcákra. Ott kiemelt szerepet kapott a lakókat érintő zajártalom megléte. Hova lett ez a mérce?
Az ötlet kiagyalói egyeztetettek-e a civilekkel, a lakossággal, végeztek-e felméréseket, hogy mindez milyen hatással lehet az érintettek körére? Ha hosszú távú előnyről beszélünk, akkor készítettek hatásterveket? Létezik valóban átgondolt egyenleg, amely felméri a várható anyagi hasznot, és szembeállítja azt az esetleges kárral, amit a közhangulatban okoznak addig? A‰s ha valóban a Szentháromság tér elzüllesztése a járható út – mert jelenleg tiszta polgári belvárosból rendezvénytérré amortizálódik -, akkor a lakosságot bármilyen formában kártalanítják az addig elszenvedett komoly kellemetlenségekért? A jelenlegi információim szerint a válasz mindenre: nem.
Most demokratikusan rakjuk kicsit félre a lakosság érdekeit! Lássuk a piszkos anyagiakat. A Baja Marketing Kft. – amelynek mára az eredeti terveknek megfelelően illett volna profitábilis céggé válnia – a képviselő testületen keresztül nyolc számjegyű összegekben nyeli az adófizetői áldást. Többek között ebből a pénzből finanszírozza a helyi mediterrániumot. Rendben, a hosszú távú előnyök előtt beszéljünk a bevételekről. Gondolom, ez csak bérleti díj formájában jelenik meg, amennyiben szűk elménk nem képes a város jövőbeli arculatát forintosítani. A‰s a vendégek zsebéből kihúzott pénz? Meglepett – vagy meg se lepett – de egy budapesti székhelyű cég üzemelteti a téren található italmérést‌ Kénytelen vagyok azt gondolni, hogy Bajának nincs megfelelő gasztronómiai, rendezvény-szervezői gyakorlattal rendelkező vállalkozója. Kenyeret és cirkuszt! A cirkusz már megvan, lássuk mikor sül meg a kenyér.
Az eredmény? Tartok tőle, hogy rögtönzött házi közvélemény-kutatásom manipulációnak tűnne, ezért a részletes válaszok helyett egy mondatban összegzem: Ha aludni akarunk, várjuk meg az őszt.
hajekcsaba - forrás: www.nepujsag.hu
| < Előző | Következő > |
|---|



A front: Csátalja
answer this post - Every one acknowle...
3025
Ez komoly? Tényleg ennyire rossz a ki...
Patakvér-A hosszú ké...
hazugság.
Szerelmes gyilkosok ...
Helló! 1-ször is grat a szövegért.......
Eltűnt - Rácz Vivi...
Rácz Vivien - Kibaszott hoax. Guglizz...
A BKV privatizálásár...
re: - zserbo
A BKV privatizálásár...
zserbo
Fel vörösök, proletá...
re: márfai - ha ez igaz, akkor megért...
Fel vörösök, proletá...
márfai - ha ez igaz, akkor megértek a...
Egy úr a zűrből
Vissza térve Arpad településre az óko...