D-NAP

65 éve történt…(A normandiai partraszállás emlékére)

„Ryan közlegény megmentése”; „A leghosszabb nap” – két cím csupán a számtalan játékfilm és irodalmi alkotás közül, amely arról a bizonyos sorsfordító napról készült. A normandiai partraszállás 65 évvel ezelőtt végleg eldöntötte a Harmadik Birodalom, és ezzel a második világháború sorsát. Azt azonban csak kevesen tudják, hogy e vakmerő akció sikere csak hajszálon függött.

Véres Beach

„Alig néhány méterre tőlem gránát robbant. Miller közlegény kitüremkedő beleit próbálta visszagyömöszölni a hasába, miközben segítséget remélve kereste a tekintetemet. Én azonban lesütöttem a szemem.” Egy veterán amerikai katona emlékezett vissza ezekkel a szavakkal a normandiai partraszállás borzalmaira. A német géppuskák könnyedén kaszálták le a fedezet nélkül érkező támadókat. A pánikszerűen összetorlódott szövetségesek a homokba vetették magukat, és vaktában lövöldöztek az ellenséges állások felé. Helyzetüket az is nehezítette, hogy a part tele volt aknákkal, keresztbe rakott rönkökből, földbe ásott sínekből és szögesdrótból kialakított akadályokkal, valamint „Rommel spárgáival”, melyeknek a leszálló vitorlázógépek törzsét kellett szétszakítaniuk.

A viharos északnyugati szél korbácsolta tenger és a német légvédelem megtette a hatását: a támadó hadosztály eléggé szétszóródott. Az inváziós haderő tagjainak sisakjukkal is merniük kellett a csónakokból a vizet, mert a szivattyúk ereje kevésnek bizonyult. Sokan még a deszanthajókon súlyos, vagy végzetes sebet kaptak a gyilkos német tűzben, mivel a bunkerekből 8 nagyobb ágyú, 18 páncéltörő löveg és 85 géppuskafészek ontotta szüntelenül a halált. A homokpadokat a becsapódó bombák és hajóágyúkból lőtt gránátok pokollá változtatták, a pergőtűz szaggatta a drótakadályokat. Az Omaha Beach-nek elkeresztelt hadszíntéren annyira reménytelennek tűnt a küzdelem, hogy az invázió parancsnoka már a csapatok kivonásán gondolkodott.

„Ősz húrja zsong…”

A rettegett szovjet vezér, Sztálin sürgetésére a szövetségesek 1943 végén, a teheráni csúcstalálkozón döntöttek a 2. front megnyitásáról hogy ezzel jelentős német erőket vonjanak el a keleti frontról. Az Overlordnak (hűbérúr) elkeresztelt hadművelet előkészületeit persze lehetetlen volt teljesen eltitkolni. Eisenhower tábornok - akit a partraszállási hadművelet parancsnokává neveztek ki - igyekezett félrevezetni az ellenséget az akció helyét és idejét illetően. Ennek érdekében áltáborokat létesítettek, harckocsi- és hajómaketteket vonultattak fel a La Manche-csatorna szemben fekvő oldalán. A légierő adott pillanatban több tonna fémcsíkot szórt le Calais térségében, amelyek a német radarokon közelgő repülőgépeknek és vízijárműveknek tűntek.

Az akciót megelőzően több napon keresztül vihar tombolt a térségben, így a szövetségeseknek várniuk kellett az ideális körülményekre. A sikeres támadás előfeltétele volt a sötétség és az apály. Június 5-én este végre csillapodni látszott az időjárás, és Eisenhower kiadta a parancsot az indulásra. A BBC rádió Verlaine Őszi chansonjából idézett két sort: „Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon, s ont monoton bút konokon és fájón.” Ezzel üzentek a francia ellenállásnak, hogy megkezdődik a partraszállás.

A német főparancsnok, Rommel tábornagy ugyanakkor a viharos tengerparton megállíttatta gépkocsiját, elnézett az esőfüggönybe burkolózott Anglia felé, majd így szólt segédtisztjéhez: „A partraszállás első 24 órája döntő lesz, a szövetségeseknek is, a németeknek is az lesz leghosszabb nap”. Azt azonban nem gondolta, hogy ez az esemény másnap lesz, ezért haza indult Németországba.

Repülő Szemétládák

Az Overlord-hadművelet pontosan 1944. június 6-án éjfél után 15 perccel kezdődött, annak a napnak első órájában, amelyet ezentúl „D-nap”-ként ismer majd a világ. Lebonyolítására hihetetlenül fejlett technika állt rendelkezésre. A könnyebb partraszállás érdekében előregyártott mesterséges kikötőket vetettek be. A Mulberry-pontonhidak elemeit 20 ezer munkás készítette el 2 millió tonna acél és beton felhasználásával. Tenger alatti olajvezetékek biztosították a szállítóeszközök üzemanyagpótlását a csatornán.

A támadást megelőző éjszaka 822 repülőgép vitte a német vonalak mögé a 82-edik és 101-edik ejtőernyős hadtestet, akiknek küldetése az elhibázott helyszínek miatt majdnem kudarcba fulladt. Az Angliából induló inváziós szövetséges haderő az 1. amerikai és a 2. brit hadseregből állott. Az inváziót 11 000 harci repülőgép támogatta, és a csapatokat 4900 szállító repülőgép, valamint 6000 vízi jármű vitte a normandiai partokra.

Franciaország északi részén a német Luftwaffénak mindössze 160 hadra fogható repülőgépe volt. A 10 kg robbanószerrel megrakott miniatűr, távirányítású harckocsik, a Góliátok azonban nem váltották be a reményeket. Össze-vissza keringtek a parton a szövetségesek tömegében, míg ki nem fogyott az üzemanyaguk. A nácik csodafegyvereikben bíztak. Az invázió után egy héttel Hitler elrendelte az első a sugárhajtású V-1-es rakéta bevetését London ellen, de ezzel nem tudta megtörni a britek harci morálját.

Az angol fegyverek sokkal hatékonyabbnak bizonyultak. A Sherman DD-k szabványos harckocsik voltak, amelyeket vízhatlan ponyvával, légpárnával és propellerekkel láttak el. Az úszó tankok hátránya a túlzott sebezhetőség volt, ugyanis amikor a párnát átlőtték, elsüllyedtek. A Rákok sajátos aknamentesítő páncélosok voltak, amelyek egy láncos dob segítségével robbantották fel az aknákat, s egy óra alatt 2,5 km hosszú és 3 méter széles folyosót tudtak megtisztítani. A Krokodiloknak keresztelt tankok testére lángszórót szereltek fel, s 1018 literes üzemanyagtartályt húztak maguk után. Az orsós harckocsik 50 méteres szövetdarabokból varázsoltak utat a homokos, puha talajra. De az igazi kedvencnek a Repülő Szemétládák bizonyultak, a 290 mm-es mozsárágyúkkal felszerelt páncélosok, amelyek percenként három 18 kg-os lövedékkel zúzták szét a betonfedezékeket.

A technikai és katonai fölény végül meghozta a szövetségesek sikerét. A szövetségesek rendezték soraikat, a 30 méter magas sziklákat megmászták, s sorra semmisítették meg a fedezékekbe húzódott német osztagokat. Csaknem háromezer hősi halott árán rést ütöttek a nácik Atlanti Falán, és aznap éjjel már negyedmillió katonájuk bakancsa taposta a francia partvidéket. A normandiai partraszállás végső csapást mért a német haderőre.