Szelek szárnyán (A repülés úttörői)

Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
1909. július 25-én a francia Louis Blériot mérnök élete legfontosabb eseményére készült. Amióta a Wright fivérek maguk építette repülőgépükkel megtették az első métereket a levegőben, szinte rögeszméjévé vált, hogy ő is beírja magát a repülés történetébe.

Csapkodó szárnyak
Az ember évezredek óta vágyott rá, hogy úgy repüljön, mint a madarak. Néhányan vakmerően kockázatos kísérletekbe is kezdtek, de általában teljes kudarccal, és még örülhettek, ha élve megúszták a dolgot. Az áttörést a Montgolfier-fivérek léggömbje jelentette, amely 1783-ban emelkedett a magasba. Ezek az óriási „lufik” azonban semmiben sem hasonlítanak a mai repülőgépekre.
Amikor azonban Sir George Cayley angol báró rájött arra, hogy nem a madarakhoz hasonló csapkodó szárnyakkal, hanem merev siklólapokkal lehet sikert elérni, azzal lefektette az alapokat a repülőgép születéséhez. A levegő felhajtó erejére támaszkodó első szerkezetek az 1890-es években emelkedtek a magasba. A siklórepülők leghíresebb úttörője Otto Lilienthal volt, aki maga is egy kísérlet során vesztette életét. Már csak motort kellett szerelni rá, hogy tartósan a levegőben tartózkodhasson.

Repülő bicikli
A kísérletek felkeltették egy tehetséges amerikai testvérpár, Orville és Wilbur Wright érdeklődését, akik máskülönben kerékpár szervizzel foglalkoztak. Daytoni műhelyükben építettek egy szélcsatornát, melynek segítségével sikerült egy hatékony szárnyat összeeszkábálniuk. A madarak repülését megfigyelve jutott eszükbe a szárnyvégek csűrésének ötlete, s ezzel lehetővé vált a kormányzás is.
Amikor végre elkészültek a kétfedeles, repülő monstrummal, már csak egy alkalmas helyet kellett találni a kipróbálásra. Meteorológiai jelentések alapján keresték meg azt a terepet, ahol állandó a széljárás. Végül az Atlanti-óceán partján, az észak-carolinai Kitty Hawk lankáin kezdtek kísérletezni, de rengeteg kudarc érte őket. 1903. december 17-én azonban Orville végre a magasba emelkedett, és a végtelennek tűnő 12 másodperc alatt mintegy 36 méternyi utat tett meg. Négy nappal később Wilbur már 279 métert repült, és 1 percig a levegőben tudta tartani a Flyer-t. És ami még ennél is fontosabb: irányítani tudta. Ettől számítjuk a repülőgép születését. Miután Wilbur 1912-ben meghalt tífuszban, Orville felhagyott a további kísérletezéssel, ám életművüknek rengeteg folytatója akadt.

Verseny
Louis Blériot-t sokkal több kudarc érte, mint a testvérpárt, de nem adta fel. Végül 11-es számú, maga építette repülőgépével jelentkezett a Daily Mail által meghirdetett, és 1000 fonttal jutalmazni kívánt versenyére. A nagy múltú napilap arra ösztönözte a vállalkozó szellemű kalandorokat, hogy repüljék át az Anglia és Franciaország közötti La-Manche-csatornát. Blériot mintegy hétezres nézősereg előtt vasárnap délután 4 óra 41 perckor emelkedett a levegőbe a franciaországi Le Baraques-ben. A mintegy 36 km-es út során erősen meg kellett küzdenie a hatalmas széllökésekkel, de 37 perc múlva mégis szerencsésen földet ért a Dover Castle melletti Northfall Meadowban.
Bleriot repülését ezek után sorban követték a versenytársak. 1919. július 14-15-én John Alcock és navigátora, Arthur Brown leszállás nélkül repülte át az Atlanti-óceánt. Az első egypilótás repülést azonban Charles Lindbergh hajtotta végre 1927. május 20-21-én Spirit of St. Louis nevű gépével. Nem szabad megfeledkeznünk a repülős úttörőinek egyik legnagyobb alakjáról, Amelia Earhartról sem. Tíz évvel Lindbergh hőstette után Fred Noonan navigátor segítségével akarta körbe repülni a Földet első női pilótaként. A Lockheed Electra10E típusú gép Floridából indult, ám a Csendes-óceán felett eltévedtek, és mielőtt megtalálhatták volna a következő leszállópályát, a tengerbe zuhantak és örökre eltűntek.
Hozzászólások (0)
Hozzászólás
Your Contact Details:
Hozzászólások:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img]   
:angry::0:confused::cheer:B):evil::silly::dry::lol::kiss::D:pinch:
:(:shock::X:side::):P:unsure::woohoo::huh::whistle:;):s
:!::?::idea::arrow:
Security
Please input the anti-spam code that you can read in the image.
 
Author of this article: Hegedüs Péter

Show Other Articles Of This Author

Nyílt levél

Ne vegyél Danonet!

Tárgy: Kivételesen továbbküldenéd?

Ma reggel olvastam a fenti sorokat, és mivel nagy csoki és kekszimádó vagyok, szívügyemnek tekintem, hogy megosszam veletek!

Íme a továbbított üzenet: Leállt hazánkban a Pilóta-keksz gyártás. Ezek az utolsó Albert és Pilóta-kekszek, továbbá vaníliás karikák, amelyek a győri üzem gyártósorain készülnek. Szombaton a délutános műszak távozásával Győrben megszűnik a patinás, kontinens szerte jól ismert termékek előállítása. Közel...

Bővebben...

Obtener Plugin Flash para visualizar este reproductor

Mennyire elégedett önkormányzatunk (Baja) éves munkájával?
 
A bajai testületről jut eszembe:
 
Polgármesterünk:
 
"Óh mond! Te kit választanál?"
 

pagerank www.nepujsag.hu