Lövések a kancellárián

Olvasóink értékelése: / 1
ElégtelenKitűnő 

 Engelbert Dollfuss meggyilkolása

1934. július 25-én kora délután Engelbert Dollfuss, Ausztria diktátora az elnöki palota egyik szalonjában a selyemszaténnel bevont heverőn haldokolt. Nem sokkal ezelőtt lőttek rá. Még eszméletén volt, de sok vért vesztett, és nehezen lélegzett. Talán végigpörgette magában, hol is hibázhatott…

 

Út a csúcsig

Dolfuss 1892-ben az Osztrák-Magyar Monarchia alsó-ausztriai tartományában született. Apját nem ismerte, de szigorú és mélyen vallásos anyja nem hanyagolta el megfelelő neveltetését. A papneveldét azonban otthagyta a bécsi jogi-, majd a berlini közgazdasági egyetemért. Erős jellemére utal, hogy rendkívül alacsony termete ellenére sikerült elintéznie, hogy beléphessen a hadseregbe, és harcolhasson az I. világháborúban. Ezt követően a Mezőgazdasági Minisztériumban helyezkedett el, és politizálni kezdett. 1930-ban lépett be a konzervatív és klerikális Keresztényszocialista Pártba, és ettől kezdve karrierje töretlen volt. Először miniszterként tevékenykedett, majd 1932-ben osztrák kancellárrá választották.

A gazdasági világválság súlyos következményeivel szembekerülve Dollfuss úgy döntött, hogy nem csatlakozik Németországhoz a vámunióban. Az olasz diktátor, Mussolini szavatolta Ausztria függetlenségét, ám cserébe a kancellárnak be kellett tiltania minden politikai pártot. Rendszere mindinkább tekintélyuralmi jelleget öltött, és 1933 szeptemberében még a Parlamentet is feloszlatta. Törpe diktátor született.

 

Szemben Hitlerrel

Ugyanebben az évben került hatalomra Adolf Hitler Németországban, aki soha nem csinált titkot abból, hogy Ausztria valójában választott hazája egyik tartományaként él a tudatában. De Dollfuss minden csatlakozási elképzelésnek ellenállt.

1933 nyarán az osztrák nácik merénylethulláma söpört végig az országon, mire pártjukat betiltották, néhány összeesküvőt pedig halálra ítéltek. Tagjait azonban nem távolította el a biztonsági szervekből és kormányhivatalokból. Ez nagy felelőtlenség volt. Az osztrák nácik vezetői, Fridolin Glass, Otto Gustav Wachter és Rudolf Weydenhammer puccsot készítettek elő, amellyel tervük szerint Ausztria nemzetiszocialista pártja majd magához ragadja a hatalmat. Befolyásos segítőtársaik voltak, hiszen sem Emil Fey osztrák belügyminiszternek, sem Anton Rintelen római követnek nem volt ellenére Dollfuss bukása, feltéve, hogy ez politikai téren magasabb pozícióba juttatja őket.

1934. július 25-én az összeesküvők egyik osztaga tehergépkocsival érkezett a siebensterngassei Német Testnevelési Szövetség tornatermébe, ahol átöltöztek az osztrák hadsereg egyenruhájába. A Ballhausplatzon a kancellári palotában Dollfuss már várta őket. A puccsisták egyik embere ugyanis besúgó volt. Intézkedtek is már a csendőrség és a hadsereg alakulatainak a helyszínre érkezéséről. De elkéstek. A majd 150 összeesküvőnek negyven percig tartott, míg az épülethez eljutottak. Egyenruháikkal sikerült megtéveszteni az őrséget, akik simán beengedték őket. A puccsisták kibiztosított pisztolyokkal rohantak fel az emeletre. Dollfuss dolgozószobájába Otto Planetta különítménye lépett be először. A kancellár felemelte a kezét, mintha meg akarná érinteni támadóját, a következő pillanatban azonban két lövés csattant. A kancellár megfordult a tengelye körül, majd megtántorodott, s segítségért kiáltva hanyatt vágódott a padlón. Nyakából spriccelt a vér.

 

A puccs elbukik

A puccsisták közben megszállták a rádió épületét, és bemondatták a sikeres államcsínyt. A kormányhoz hű erők azonban nem inogtak meg. Körülkerítették az összeesküvőket, gránátot dobtak az elsáncolt bejáratba, gépfegyverrel végigpásztázták az ablakokat, majd behatoltak az épületbe, és rövid tűzharc után megadásra kényszeríttették őket. A felkelés bukása hamar eljutott a kancelláriába.

Dollfuss közben egy kissé erőre kapott, és papot kért. Ezt azonban nem kapta meg, csupán a sebeit kötözték be. De az áldozat érezte, hogy közel a vég. Családját, feleségét és gyerekeit szólogatta, és kérte, hogy gondoskodjanak róluk. Aztán nem sokkal 4 óra előtt utolsót sóhajtott. De a puccsisták elbarikádozták magukat az épületben, így a kormánytárgyalásokba kezdett velük: Ha húsz percen belül békésen elvonulnak, akkor következmények nélkül elhagyhatják az országot. Különben a katonaság támadni fog. Némi huzavona után Planettáék elfogadták a feltételeket. A felkelők eldobták fegyverüket, és felszálltak az előkészített tehergépkocsikra. De természetesen nem a német határ, hanem egy rendőrkaszárnya felé vettük velük az irányt. Hitler megértette, hogy egyelőre elvesztette a játszmát, négy évvel később azonban már erőszak nélkül is meg tudta teremteni az Anschlusst.

Hozzászólások (0)
Hozzászólás
Your Contact Details:
Hozzászólások:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img]   
:angry::0:confused::cheer:B):evil::silly::dry::lol::kiss::D:pinch:
:(:shock::X:side::):P:unsure::woohoo::huh::whistle:;):s
:!::?::idea::arrow:
Security
Please input the anti-spam code that you can read in the image.
 
Author of this article: Hegedüs Péter

Show Other Articles Of This Author

Nyílt levél

Ne vegyél Danonet!

Tárgy: Kivételesen továbbküldenéd?

Ma reggel olvastam a fenti sorokat, és mivel nagy csoki és kekszimádó vagyok, szívügyemnek tekintem, hogy megosszam veletek!

Íme a továbbított üzenet: Leállt hazánkban a Pilóta-keksz gyártás. Ezek az utolsó Albert és Pilóta-kekszek, továbbá vaníliás karikák, amelyek a győri üzem gyártósorain készülnek. Szombaton a délutános műszak távozásával Győrben megszűnik a patinás, kontinens szerte jól ismert termékek előállítása. Közel...

Bővebben...

Obtener Plugin Flash para visualizar este reproductor

Mennyire elégedett önkormányzatunk (Baja) éves munkájával?
 
A bajai testületről jut eszembe:
 
Polgármesterünk:
 
"Óh mond! Te kit választanál?"
 

pagerank www.nepujsag.hu