Kalocsa - Rendőrségi

Kalocsa - Rendőrségi

Bennégett az autójában Kalocsán

Bennégett az autójában Kalocsán

Rendőrségi hírek Bács-Kiskun megyéből



Tegnap éjszaka Kecskeméten, a Nagy Lajos király krt. 22. szám melletti
útszakaszon, ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen
forgalmi rendszámú, színű és típusú járművel elütötte az úton fekvő,
ismeretlen személy /kb. 45-50 éves vélhetően hajléktalan nő/ gyalogost,
majd a baleset helyszínét segítségnyújtás nélkül elhagyta. A baleset
során az ismeretlen nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a
helyszínen elhunyt.

Ugyanebben az időben, egy 30 éves kalocsai férfi közlekedett Opel típusú
személygépkocsival Kalocsa külterületén, a Meszesi úton. Az út egyik
balra ívelő útkanyarulatában elvesztette uralmát a járműve felett,
megcsúszott, és az útpadka és az útárok határán álló fának a járműve
elejével érintőlegesen nekiütközött, emiatt az megperdült és a
menetirányának szembefordulva csúszott tovább. A járműve hátsó
részével nekiütközött egy másik fának, amely megállította az
autót. A gépkocsi az ütközés következtében kigyulladt. A járműben
egyedül utazó férfi a baleset következtében elhunyt a kigyulladt
járműben égett.

Lopás bűntett gyanúja miatt keressük azt a tolvajt, aki tegnap este a
kerítését leemelve jutott be egy tiszakécskei ház udvarára, és onnan a
benne lévő indító kulccsal ellopta az LGT-760 forgalmi rendszámú, BMW
525D típusú személygépkocsit, 6.000.000.-Ft értékben.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság –egy korábban elrendelt nyomozás
kapcsán - őrizetbe vett egy 36 éves férfit, aki azzal gyanúsítható
2008.12.16-án Kecskemét, Tóth László sétányon lévő II. Rákóczi Ferenc
Általános Iskola konyhájának öltözőjéből ellopott egy táskát, benne
pénztárcával vásárlási utalvánnyal, készpénzzel és bankkártyával.


Határrendészeti események:

Bácsalmási Határrendészeti Kirendeltség járőrei tegnap éjszaka elfogtak
4 afgán állampolgárt, akik illegálisan léptek országunk területére a
zöldhatáron. A határsértőket a Kiskunhalasi őrzött szállásra
szállították. Szerbiába lett visszairányítva három szerb
állampolgár, akik nem rendelkeztek a beutazáshoz szükséges
érvényes vízummal.



Kecskemét, 2009. április 4.

 
Kalocsa - Rendőrségi

Rendőrségi Felhívás

A Kalocsai Rendőrkapitányság felhívíja a lakosság figyelmét, hogy disznóvágások idején megszaporodnak a füstölőkből, kamrákból való -sonkák,kolbászok- lopások száma.

Bővebben...
Kalocsa - Rendőrségi

Rendőrségi hírek

Olvasóink értékelése: / 3
ElégtelenKitűnő 

Október 12-én egy kalocsai férfi telefonon bejelentette, hogy az elmúlt percekben" kirabolták", az elkövetőket ő maga engedte be házába.

A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a bejelentőnél az elkövetés idején két miskei nő tartózkodott, akikkel a sértettnek rendszeres szexuális kapcsolata volt. Aket előállították, kihallgatásuk során részben elismerték a cselekményt és az 500.000 Ft készpénzt átadták.

A lopással okozott kár: kb. 1.000.000 Ft.

 

Ferenczné Pálinkás Terézia

Kalocsa - Rendőrségi

Rendőrségi Hírek

Olvasóink értékelése: / 1
ElégtelenKitűnő 

Egy dusnoki lakos bejelentése alapján került sor nyomozás elrendelésére lopás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen október 01-én. Aki Dusnok belterületén lezárt állapotban parkoló szgk. ablakát betörve az utastérből, táskát, mobiltelefont, bankkártyát tulajdonított el mintegy 50.000 Ft értékben.

 

Október 8-án 07010 órakor telefonos bejelentés érkezett, hogy Kalocsán a Búzapiac téren lévő kocsmába törtek be ajtóbetörés útján . Az ismeretlen a játékgépeket törte fel, készpénzt és 15 csík cigarettát vitt el. Lopási kár: 120.000 Ft, rongálási 15.000 Ft

 

Â

 

Ferenczné Pálinkás Terézia

Nyílt levél

Ne vegyél Danonet!

Tárgy: Kivételesen továbbküldenéd?

Ma reggel olvastam a fenti sorokat, és mivel nagy csoki és kekszimádó vagyok, szívügyemnek tekintem, hogy megosszam veletek!

Íme a továbbított üzenet: Leállt hazánkban a Pilóta-keksz gyártás. Ezek az utolsó Albert és Pilóta-kekszek, továbbá vaníliás karikák, amelyek a győri üzem gyártósorain készülnek. Szombaton a délutános műszak távozásával Győrben megszűnik a patinás, kontinens szerte jól ismert termékek előállítása. Közel...

Bővebben...

Obtener Plugin Flash para visualizar este reproductor

Mennyire elégedett önkormányzatunk (Baja) éves munkájával?
 
A bajai testületről jut eszembe:
 
Polgármesterünk:
 
"Óh mond! Te kit választanál?"
 

Feed Entries pagerank www.nepujsag.hu